Az alábbi szöveget 2012 július 10. éjszakáján találták a Nagymező utca és a Lovag utca sarkán egy nagy halom hirtelenjében otthagyott ruha között. Nem lehet tudni, ki hagyta ott és hová tűnt azután. A ruhákat és egyéb lomokat (kövek, kagylók, egy fél doboz cigaretta két öngyújtóval, rágó és kulcsok) összeszedték, hogy kiderítsék kié is lehetnek. Hivatalos okmányokat vagy egyéb iratokat, amik segítségével a tulajdonos kilétére fényt lehetett volna deríteni nem találtak. Keresés közben akadtak arra a néhány gyűrött cetlire, amiken az alábbi töredezett és zavaros szövegek voltak találhatók. A kézírás görcsös, helyenként nehezen olvasható. A szövegekben szereplő Fiú, Artúr illetve Nagybácsi kilétére máig nem derült fény. A szövegek alapján feltételezhető, hogy a szerző azok megírásakor zavart tudatállapotban volt. Élet bölcseleteknek szánt féligazságok és mindezidáig érthetetlen történettöredékek egyvelege.  A nyomozás folytatódik, a szöveget szakértők elemzik, hogy további adatokat szerezhessenek a különös eltűnési ügy hátteréről. Reméljük, hogy a szöveg közzétételével esetleg sikerül hasznos információkhoz jutnunk a szerző kilétével és jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban. Mostanra ez maradt az egyetlen járható nyom, ugyanis a ruhák és egyéb lomok, különös módon eltűntek a hajnali napfény első sugaraiban. A szöveg a következő:

Az elejére. Végtelennek tűnő, hideg tél után, fokozatosan melegedő hosszúkás tavasz következett, majd hirtelen felmelegedés és a gondolatok gyümölcsösének virágaiból termés született. Régóta tudjuk, hogy aki toll és papír hátán akarja üldözni az élet csodaszarvasát, ne menjen azok nélkül a Meotis mocsaraiba (bárhol is legyenek éppen azok), mert elszalad előle az ihlet koronás állata. (Mi is az ihlet? Talán olyan mint mikor a medence vizének a színén tartjuk széttárt ujjú kezünket és hirtelen a vizet – bár tudjuk, hogy nem változott meg halmazállapota – valamiféle zselészerű anyagként kezdjük érzékelni.) Egy szó mint száz, a két napos utazás (kint és bent is) mozgalmassága és a kisváros állomásán elfogyasztott italok ajándékainak egy jó része lehet, hogy elkallódott valahol az alföldi naplementében fogant sörgőzös és vonatkattogásos álmok közepette, mégis most utána indulunk, hogy legalább egy részüket megtaláljuk. Terasz van és csönd. Sör és cigaretta. Meg persze háztetők.
Forest Gump. Ebben a filmben két nagyon jó mondat van, de most csak az egyikről mesélünk. (A másik lehet, hogy egy elkövetkezendő történetünk része lesz egyszer.) Úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. Ezt a mondatot a Fiút az első beteljesült szerelemmel megajándékozó lány mondta neki még kamasz korában. Ez volt akkoriban a legfontosabb mondat a világon. Múltak az évek, jöttek lányok meg asszonyok és lassan a feledés homályába merült. Aztán sok-sok nyárral később egy valaki teljesen mástól kapott levélben, teljesen más kontextusban néhány nappal azelőtt előbukkant. (Az élet fintora vagy az unatkozó istenek játéka, hogy a levél amit csak később olvasott el, akkor íródott, amikor nagyon hosszú idő után találkozott azzal a régi elsővel és mint két régi jó barát beszélgettek sokáig, miközben mindketten tudták, már nincs nagyon mit mondaniuk egymásnak.) Végül hirtelen nagyon gyorsan nagyon sok minden történt és fáradtan és spiccesen nyújtózott el a vonat ülésein. Bámult bele a róna fölött lenyugvó napba, miközben halkan duruzsolt a fülébe a mozdony. Mielőtt végleg magába fogadta a nyugalmat adó álom, eszébe jutott ez a mondat (még az is lehet, hogy jövő időben volt véletlen). Halvány félmosollyal hunyta le a szemét.
A Fiúról, aki azt hitte érti az életet. A Fiú, aki azt hitte érti az életet és mindig minden helyzetben jól tud beszélni, egyszercsak nem találta sem a szavakat, sem a mozdulatokat. Egy áthánykolódott éjszaka után  és egy félszeg kedvességekkel és bentszakadt mondatokkal teli nap után, már sok száz kilométerrel odébb ballagott haza a fülledt nagyváros rossz hírű utcáin, mikor hirtelen letisztultak a gondolatai és rájött. Aznap reggel egy fontos beszélgetés közben (ahol véletlenül sem találta a megfelelő szavakat, így nem tudta elmondani a nagyon fontos gondolatokat sem), a megoldást (az egyetlen dolgot amiről beszélnie kellett volna és amiben minden benne volt) az orra alá dugták. Egyetlen mondat volt, egy bögrére írva. Erősen próbált visszagondolni, arra mi állhatott rajta, de addigra már örökre elfelejtette.
Három közhely a részegségről. A részeg ember nem ura a cselekedeteinek. A részeg ember olyan dolgokat mond és tesz, amiket másnap megbán. A részeg ember nem hazudik, ezért őszinte (akár az pozitív érzéseiről, akár a félelmeiről van szó).
Az apákról. Artúr bármilyen helyzetbe keveredett életében, bármilyen nővel találkozott, mindig az apák kerültek elő. Mindig volt velük valami baj. Volt, hogy alkoholisták voltak, volt hogy meghaltak, volt hogy nem viselkedtek apaként, volt hogy a saját bűntudatuk miatt szélsőséges gondolataikkal és erkölcseikkel megnyomorították lányaikat és egész családjukat. Emiatt Artúrnak számtalanszor kellett harcolnia ezekkel az apákkal vagy a szellemeikkel vagy csak a démonokkal amiket lányaik lelkében hagytak. Volt, hogy őt kezdték el apa helyett használni és volt hogy vele küzdöttek apáik helyett. Egy nap úgy döntött elgondolkozik a saját apjáról, akit nagyon szeretett, mert igazán jó apa volt.
A nagybácsikról. A Nagybácsi mindig is egy korábban már megénekelt nagybácsi  szeretett volna lenni: "Hiszen hát rokonunk ő! Az édes vérünk! De nem úgy az, miként egy kalandos életű, mindig titkokat fürkésző nagybácsi, anyánk peregrinus testvérbátyja, ki váratlanul zörgeti föl a fülledt nyáréjszakát, de soha sem meséli, melyik úton haladt idáig, és melyiket választja holnap és holnapután. Idegen szaga van a kabátja ujjának, a libegő gyertyafénynél sokáig eszik és habzsol is, és veresborokat is iszik mohón, a nyakába csurgatva azt. A hajnali köddel betakarózik, és halad tovább." Aztán rájött, hogy ezek a nagybácsik nagyon magányosak. Talán nem lennének azok, ha elmondanák merre jártak és merre fognak menni. És persze megígérnék, hogy visszajönnek. Mert elmenni sokszor könnyebb, mint visszajönni. Pedig a visszajövetel általában fontosabb. A hajók is elvesznének ha nem horgonyoznák le őket.
A szerelemről. A Fiú sokáig azt hitte tudja, hogy nincs szerelem. Aztán rájött, hogy csak rossz dolgot hívnak szerelemnek. Aztán rájött, hogy ő is rossz dolgot hívott annak. Aztán rájött arra is, hogy később megint mást fog annak gondolni. Végül rájött, hogy jól van ez így. Jól van addig, amíg vannak apró szívritumuszavarok, enyhe görcsök a gyomorban, ki nem mondott gondolatok és elharapott félmondatok, bizsergések amiktől érzi, hogy él. Nem tudta eldönteni, hogy ez-e a szerelem, de tudta, hogy ez viszi előre a világot és benne az ő kis hajóját is.
A boldogságról. A boldog ember nem szenved, ezért nem keres. Ezért ha a világon csak boldog emberek lennének nem írnának és nem olvasnának. Nem lenne irodalom és nem lennének művészetek. Ha a világon mindenki boldog lenne, akkor a világ egy nagyon unalmas hely lenne. De nem is a boldogság hiánya, hanem a hit annak megtalálásában az ami mindent mozgat.
A látás hiábavalóságáról. Hiába nem csak nézel, hanem látsz is. Hiába érted és tudod. Ha nem tudsz cselekedni, tenni, megoldani a helyzetet, a bölcsességed önmagáért való marad.

A macskákról és az egerekről. A fiatal, erőtől duzzadó macska, ha nem sikerül elkapnia az egeret dühöng, szitkozódik és elveszti a fejét. A tapasztaltabb kandúr elgondolkodik, megismétli magában a történteket és tanul belőle, hogy legközelebb sikeres legyen. Az öreg bölcs macska tudja, hogy nincs sikertelenség, mert minden egérnek meg van a helye a világban és ha annak az egérnek ott a helye, előbb-utóbb eljut a szájához.
Három gondolat a beszédről és a hallgatásról. Az biztos, hogy akik sokat beszélnek, akkor nem tudnak mit mondani, amikor kéne. Lehet, hogy akik sokat hallgatnak, néha akkor szólalnak meg, amikor kell. Az biztos, hogy Artúr sokat beszélt. Aztán elhatározta, hogy megtanul hallgatni.
A férfiakról és az ébredésről. A férfiak, mikor falkába gyűlnek, fennhangon kérkednek sikamlós történeteikkel és istenítik az ösztönök pőre tombolását. Komolyan is gondolják és sokszor tényleg meg is teszik. Artúr tudta ezt, mert ő is sokszor alázta egészségügyi testmozgássá a legszebb dolgot a világon. De Artúr azt is tudta, hogy valójában minden ilyen történetüket elcserélnék egy kávéillattal betöltött reggelért, amikor könnyed kezek cirógatják vissza őket az álom világából. Artúr már annak is örült, hogy aznap finom kávé illatra ébredt.
A hazatérésről. A Nagybácsi sok útjának egyikéről tért éppen vissza a zajos nagyvárosba, amit egykor otthonának nevezett, amíg volt még hely, amit annak tartott. A fülledt nyári éjszakán magányosan bandukolt félálomban levő utcákon gyerekkorának szeretett helyszínei felé, miközben halkan, dörmögve dúdolta azt a régi dalt amit a fülébe ültettek valahol. Feri a boltos, míg elé tette a két sört egy rá oly jellemző anekdotát mesélt el neki, amin végül mindketten jót nevettek. A Nagybácsi akkor újra érezte, hogy hazatért és nagyon régóta először érezte, hogy meg kéne mutatni a nagyváros e kis faluját valakinek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.